Világszerte népszerű a LOGICO Primo

A gyermekeknek meg kell hagyni a felfedezés örömét. Természetesen szülőként fontos, hogy sokat foglalkozzunk a kicsik fejlődésével, viszont öröm nézni, amikor egyedül eljátszanak a saját kis világukban, amihez a képzeletük erejét használják fel.

Ebben rengeteget segítenek a LOGICO Primo játékok, hiszen nem a megoldást, hanem az ahhoz vezető utat mutatják meg a lurkóknak, akik belefeledkezve falják magukba a tudást, miközben remekül szórakoznak.

Szintén nem könnyű elérni, hogy nem egész nap a tablettel vagy a telefonnal a kezében rohangáljon fel és alá a lakásban, hiszen még a bilin ülve is képesek a kütyüket nyomkodni, csak úgy, mint mi felnőttek.

Viszont a LOGICO Primo felébreszteni bennük a kíváncsiságot és kitárja előttük a megismerés csodás világát. Olyan dolgokat tanulhatnak meg, amiket később felhasználhatnak a mindennapokban. Mivel a LOGICO Primo ennyire intuitív, ezért nem kell nap mint nap könyörgéssel rávenni a kicsiket, hogy a TV helyett lekössék magukat valami hasznos dologgal, ami a fejlődésüket szolgálja.