Az olyan esetekben, amikor nagymennyiségű áruszállításról van szó, egészen más módon kell átgondolni a csomagolással kapcsolatos feladatokat, mint amikor csupán eseti alapon, egy-egy dolgot szeretnénk útra bocsájtani. Az EUR raklap fogalma többek előtt ismert, de csak olyan körökben, ahol egészen méretes tételekben zajlik a szállítmányozás. Raklapokról beszélni ugyanis olyan körökben szokás, akik igazán értenek hozzá.
Tudni kell egyebek mellett, hogy az EUR raklap típusán kívül, még számtalan egyéb verzió is létezik, a közöttük való különbség pedig általában a méretből ered, ahogy ez meglehetősen logikus is. Léteznek standard méretek, ami azért szükséges, hogy a szállítmányozást végző teherforgalmi cégek éppen úgy tudják tervezni a rakodási feltételeket, mint a küldő fél.
Az EUR raklap, ahogy a nevéből is látható, Európában a leginkább elterjedtnek tekinthető, ezt pedig minden érintett tudja jól. Amennyiben a kontinensen túl irányuló szállításról van szó, érdemes rákérdezni az üzleti partnernél a használatos méretekre annak érdekében, hogy ne legyen ebből félreértés a későbbiekben sem.
Fontos, hogy amennyiben nem az áru kerül rá közvetlenül a raklapra, hanem egyéb doboz, akkor vegyük figyelembe a számítások során ennek méreteit is, hiszen nem ideális, ha lelóg a raklapról a széle. Ez további bonyodalmakat, esetleg az áru sérülését vonhatja maga után, ami felesleges kín. Az EUR raklap mindenesetre olyan fogalom, amivel érdemes minden logisztikai folyamatban érintett személynek megismerkednie.