A szervezet csak úgy tud megfelelően működni, ha megkapja a szükséges tápanyagokat. A vitaminok tehát nélkülözhetetlenek a sejtek és a szövetek fejlődésében, illetve regenerációjában, ezen kívül eredményesen lépnek fel a különböző megbetegedésekkel szemben. Két nagy csoportra oszthatóak, ami azt jelenti,…
Kategória: Egészség
Nagyon sok betegségnek nevezett a testi egyensúly felbomlásából eredő probléma visszavezethető a táplálkozási okokra és az életmódra. Az alapvető élelmiszerek minőségének romlása szükségessé teszi, hogy megfelelő tápanyagokkal egészítsük ki a mindennap bevitt ételeket.
A cukorbetegség kezeléséhez fontos tudni, hogy orvosnak mindenképpen látnia kell! Lényeges még, hogy ez a probléma tőlünk függ, mi tehetünk legtöbbet azért, hogy egyensúlyban tartsuk és a diabetes fekély nélküli legyen. Mindegy, hogy az 1-es vagy a 2-es számú cukorbetegséggel…
Manapság már mindenki hallott a fehérjeporról, aminek felbukkanása a hivatásos versenysportolók, a testépítők körében történt jó pár tíz évvel ezelőtt. Az első fehérjekészítmény még tojásból készült, Egg protein volt a neve és tejjel kellett elkészíteni, mert vízzel keverve ihatatlan volt.…
A normális mértéket meghaladó hajhullás sok nőt érint. A hajhullás okai nőknél jóval szerteágazóbbak, mint a férfiaknál, akiknél általában az androgén alopécia a felelős a hajvesztésért. A nőknél előfordulhat vitaminhiány is, ami miatt a hajhagymák elégtelen tápanyag-ellátottsága vezet a ritkuló…
Az ember gyakran fel sem fogja, hogy mennyire sérülékeny, egészen addig, amíg valami komoly probléma bekövetkezésével kell egyszer csak szembenéznie. Az egészséget a legtöbben maguktól értetőnek veszik, de valójában nem az. Gyakran komolyan meg kell küzdeni érte, hiszen a modernkori…
A modern világ tele van különféle elvárásokkal az ember felé, de ezek teljesítése közel sem egyszerű feladat. Ennek fényében nagyon sokan vannak, akik hajlamosak magukat állandóan túlhajtani. Muszáj tehát megtalálni a tökéletes egyensúlyt, mielőtt még túl késő lenne. A CBD…
A helyes táplálkozás nem elegendő egy egészséges szervezet fenntartásához, ehhez még társítani kell a rendszeres mozgást vagy tornagyakorlatokat. Ennek érdekében érdemes a tréner tanácsait megfogadni és a segítségét igényelni. Szabó Kitti Aviva torna oktató szerint a módszer lényege, hogy „elősegítse a…
Az embereknek fontos az, hogy olyan terméket vásároljanak, amely biztos helyről származik, bevizsgált és nem silány minőségű. Ilyen készítménynek számít a cannabis olaj, amely nálunk csakis a prémium kategóriát képviseli. Partnereinknek köszönhetően kiváló CBD árakkal rendelkezünk, és számos más típusú…
Minden típusú ízületi probléma kellemetlenek, de a gerincet és lábat érintőek talán a legrosszabbak. Sajnálatos módon, a térd kattogás fájdalom nem csupán egy kis kellemetlenség, hiszen akár az életminőséget is nagyban befolyásolhatja. A lábak fájdalommentes használata nemcsak a járásban, hanem…