A fűtési rendszereknek vannak olyan alkatrészei, amelyek idővel rengeteget változnak, ahogy a technikai fejlesztések születnek a témában. Jellemzően egy ilyen kellék a tágulási tartály is, amire néhány évtizeddel ezelőtt még óriási szükség volt a fűtésrendszer működtetése során.
Ez azonban sokat változott az utóbbi időben, hiszen ahogy finomodnak a műszaki folyamatok a rendszerek működtetése során, egyre nagyobb hangsúlyt kap az a szempont is, hogy minél kisebb helyigénnyel, minél egyszerűbben tudjon működni a folyamat. Erre a szóban forgó alkatrészre azért van szükség, mert a víz a melegedése során megnöveli térfogatát, ehhez hely kell és ezt az extra helyet az úgynevezett tágulási tartály biztosítja.
Természetesen ez egy rendkívül leegyszerűsített megfogalmazás, a szakértők talán még a fejüket is csóválnák, de egy laikusnak talán a lényeget összefoglalja. Nagyon sok információ elérhető már az interneten vagy a szakkönyvekben, de a legkézenfekbőbb megkérdezni egy olyan szakembert, aki otthonosan mozog a tágulási tartály témában.