Ez a növény egész Európában elterjedt, így nem árt kiaknázni a mesés hatásait. Gyümölcs, de gyógynövényként is alkalmazható, ugyanis a szeder hatása összehúzó, nyálkahártyát védelmező, de hasmenés ellen is használható. A tea belőle élvezeti célokra megfelelő, a koffeines tea egyik legjobb pótlója. Igénybe vehetjük torokfájásnál, torokgyulladásnál, afta esetén, emellett nagyon jó öblögető és gargalizáló is, a feljebb említett nyálkahártya védelmező ereje miatt.
A szeder hatása már ezeket olvasva is fantasztikus, de persze ez nem minden, mert régen a nagy Hippokratész is feljegyezte, hogy ez a növény a köszvény ellen vívott harcban is kitűnő, plusz a szederfőzettel remekül lehetett a fekélyeket is kezelni. Rendkívül gazdag antioxidánsokban, található benne bőven fenolsav, flavonoid és a flavon is többféle. A szeder hatása kiterjed a jó agyműködésre, az emésztés javítására, a súlykontrollra, az egészséges csontokra és mindemellett még immunerősítő is, tehát érdemes fogyasztani az egészségünk megtartása miatt.
Flavin kiemelkedő segítőtárs
Hippokratész mondta: „A táplálékod legyen az orvosságod és az orvosságod a táplálékod legyen!” Flavin nem minősül gyógyszernek, hozzájárulnak az egészséges életmódhoz és segítik a fizikumunk optimális működését. Természetes összetevőkkel, flavonoidokkal készülnek és kutatások is kimutatták, hogy jó befolyást biztosítanak a szervezetünknek a romboló hatások ellen. Flavin hatásos növényi antioxidáns, folyadék formában, amiből meg van adva, hogy mennyit lehet fogyasztani a test regenerálódása érdekében.
Az említett flavonoidok főleg az emésztő- és a keringési rendszerben működnek, úgy kell rájuk gondolnunk, mint a vitaminokra. Flavin terhesség alatt is fogyasztható, mert javítja az erőnlétet, védelmezi a mamát és a magzatot is. Sok kedvező élettani hatása van, többek között májvédő, vírusellenes hatású és hámsérülés esetén a hámosodást is serkenti. Kiemelkedően pozitívan támogatja a szívet és az érrendszert, csökkenti a koleszterint és a vérrögképződést, emellett növeli az érfal rugalmasságát.