A pedelec közkedvelt kategória

Egy igazán új oldalát ismerhetjük meg a bringázásnak, hogyha felpattanunk egy elektromos kerékpár nyergébe. De ez nem is olyan egyszerű az árakat elnézve! Viszont a kínálatban található egyes pedelec modellek költséghatékony választásnak számítanak.

Egészen nagy távokat is megtehetünk nagyobb erőfeszítés nélkül, viszont az egészséges mozgás mindvégig garantált. Az elektromos rásegítésre a legtöbb pedelec kerékpár esetében nagyjából 80 km-en keresztül számíthatunk.

Ezt befolyásolhatják a terepviszonyok, illetve a súly, amit a pedelec bringának cipelnie kell. Az akku lemerülését követően sem kell pánikba esni, hiszen folytathatjuk az utunkat, csupán ekkor már nyers izomerőre lesz szükségünk.

Ez az emelkedőknél gondot jelenthet, mert a pedelec motorja és akkuja jelentős súllyal bír. Tehát, amiből addig előnyünk származott, ezután hátráltathat a haladásban. Viszont ez csak nagyon szélsőséges esetekben fordulhat elő. Egy átlag bringás jó, ha heti szinten megtesz 100 km-t összesen. Mindenesetre, akik eddig irtóztak az emelkedőktől, azok most fellélegezhetnek.